Párválasztás neurotípus szerint?

A párkeresés, párválasztás, párkapcsolat az emberi élet rendkívül fontos, de időnként kihívásokkal teli része, ami a neurodivergens állapotokat jellemző szociális és más nehézségek miatt még nagyobb feladattá válhat.

Nem véletlenül lesz az egyik kiemelt téma az autista, ADHD-s tagokat tömörítő csoportokban és a konzultációs folyamatokban is. A konzultáció során gyakran jelenik meg a párválasztás és párkapcsolat egy sajátos vetülete, amely leginkább a “Hogyan hat a kapcsolatunkra az azonos vagy eltérő neurotípusunk?” és a “Neurodivergens vagy neurotipikus partnert válasszak?” kérdésekben manifesztálódik.

Mindkét kérdés fontos, különösen ha bármilyen okból a konzultációs folyamat részévé válik. Ugyanakkor azt se tévesszük szem elől, hogy mindannyian komplex személyiségek vagyunk, aminek a neurotípusunk csak egy aspektusa, ahogy a kapcsolatok dinamikája is összetett, áttekintése és megértése nem redukálható egyetlen szempontra. (Bővebben itt olvashat erről).

Párválasztási preferenciák általánosságban

A pszichológia párválasztással összefüggő elméletei a választási preferenciák alapvetően két megközelítést alkalmaznak. Az egyik az abszolút preferenciák elve, ami szerint a párválasztás egy domináns személyiségvonás alapján történik. A másik a relatív preferenciák elve, amely szerint viszont a partner teljes személyisége meghatározó a párválasztásban. Ez utóbbin belül különítik el az asszortatív, vagyis a hasonlóság elvén alapuló párválasztást és a disszortatív, vagyis a komplementer különbségek alapján történő párválasztást. (Figueredo et al., 2006.) A tudományos konszenzus szerint az asszortatív párválasztás stabilabb, nagyobb kapcsolati elégedettséggel járó párkapcsolatot eredményez, míg a disszortatív instabilabb lehet, azokat az eseteket kivéve, amikor a pár tagjainak tulajdonságai jól kiegészítik egymást. 

Mindezek alapján úgy tűnik, hogy a neurotípus párválasztási szemponttá válása a következő mintázatokat hozza létre. 1. Életbe lép az abszolút preferenciák elve, amely a partner egy domináns vonását, vagy inkább állapotát, nevezetesen a neurotípusát helyezi előtérbe. 2. Működik a relatív preferenciák elve, vagyis a partner teljes személyisége lesz meghatározó, ám a neurotípus kiemelt személyiségjeggyé, sajátossággá válik, ami nagyobb hangsúllyal kerül számításba a hasonlóság-különbség mérlegelésekor. Ezekben az esetekben tehát a neurotípus szerint asszortatív választások neurodivergens vagy neurotipikus párkapcsolatokat (azonos neurotípusúak a pár tagjai), míg a neurotípus szerint disszortatív választások neurodiverz (eltérő neurotípusúak a pár tagjai) kapcsolatokat eredményeznek.  

A párválasztás alapján tehát találkozhatunk neurodivergens párokkal, neurodiverz párokkal és neurotipikus párokkal. Az utóbbit figyelmen kívül hagyva, nézzük az első két verziót a párválasztási preferenciák és azok tartalma szempontjából.

Neurotipikus vagy neurodivergens párt válasszak? 

Mindkét verzió mellett és ellen is számos érvet sorakoztatnak fel a kliensek, melyeket nagy mértékben befolyásolnak a csoportsztereotípiák, a megélt párkapcsolati sikerek és kudarcok és a személyes kapcsolati igények is.

Az abszolút preferenciák elvét (egyetlen kiemelt vonás, itt a neurotípus számít, nem a személyiség egésze) csak ritkán érvényesítik a neurodivergens érvelők. Ezekben az esetekben gyakran belejátszik az érvelésbe a korábbi vagy jelenleg is fennálló kapcsolati sikertelenség, a világot neurodivergensekre és neutotipikusokra felosztó dichotóm gondolkodás, illetve a csoport favoritizmus, vonatkozzon az a saját vagy a másik csoportra. Mindkét csoport favorizálásának vannak a kisebbségi helyzettel, a stigmatizációval és szocializációval összefüggő szociálpszichológiai vonatkozásai, mint a kisebbségi stressz vagy a fenyegetettség megélése. Vannak ugyanakkor a mindennapi élet menedzselésével összefüggő, gyakorlati aspektusai és csoportsztereotípiái is, mint például az az érv, hogy a neurotipikusok jobban boldogulnak a számukra élhetőbb (nekik kialakított) világban, vagy hogy a neurodivergensek szókimondók, ezért könnyebb velük kommunikálni. (Ez sem a csoport szintjén, sem az egyén szintjén egyáltalán nem biztos, hogy igaz, de a párválasztást befolyásolni fogja).

A relatív preferenciák elve (a másik személyiségének egésze a fontos, mint ahogy a párkereső fél sem egyetlen dimenzió mentén határozza meg magát, hanem maga is komplex személyiség) árnyaltabbá teszi a kérdést. Ugyanakkor fókuszban tartja azt a szempontot, hogy mi várható egy neurodivergens, illetve egy neurodiverz pár együttélése esetén.

A neurodivergens párkapcsolat mellett szóló érvek is leggyakrabban csoport alapúak. Az az elképzelés, hogy az azonos kisebbséghez tartozás hasonló tapasztalatokat és stigmákat, esetenként hasonló traumákat jelent, gyakran magával vonja azt a feltételezést, hogy a neurodivergensek könnyebben megértik egymást. Ezek tehát egyrészt a csoport alapú (vagy annak gondolt) élettörténeti tapasztalatokból indulnak ki. Ezt egészítik ki a neurodivergens állapotok csoportjellemzői, mint a hasonlónak tartott szociális és kommunikációs nehézségek, a repetitív viselkedés (stimming és egyéb) jobb elfogadása, a speciális érdeklődéssel (SI) rendelkezés, vagy éppen a szenzoriális tapasztalatok. Ezeket tovább árnyalhatják, vagy felülírhatják a személyes preferenciák.

Ami kevésbé látszik (különösen korábbi párkapcsolat hiányában, vagy a párkapcsolati nehézségeket a másik neurotipikusságának tulajdonító esetekben), hogy bár a neurodivergens állapotok diagnosztikus kritériumai rögzítettek, azokon belül óriási szórás tapasztalható. Vagyis a neurodivergens párkapcsolatban is rendelkezhetnek a felek eltérő érdeklődéssel, különböző kommunikációs mintázatokkal és stratégiákkal. Rendelkezhetnek eltérő megküzdési módokkal, jelentkezhetnek az autisztikus nehézségeik eltérő területeken vagy intenzitással, vagy éppen lehetnek nagyon hasonló nehézségeik, melyekben mindketten támogatásra szorulnak. Ezt bonyolítja a társuló kondíciók jelenléte, illetve a minden látszólagos hasonlóság ellenére is eltérő életút, személyiség, gender szocializáció, kötődési stílus, családi háttér, és még sok más tényező.

Ezek közül meglehetősen sok jelenik meg a neurodivergens kapcsolat ellen szóló érvként is. Annál inkább, minél komplexebb a személy gondolkodása, illetve minél szélesebb körűek és átdolgozottabbak a párkapcsolati tapasztalatai.

A neurodiverz (eltérő neurotípusú) párkapcsolat melletti érvek ugyancsak sokrétűek. Egyrészt szintén csoportsztereotípiákra épülnek, amennyiben részben a kisebbségi csoportból való kilépés vagy eltávolodás szándékával függnek össze, részben a neurotipikus partnertől kapható támogatás, segítség elképzelése vezeti őket. Ehhez járulnak hozzá a neurotipikus partnerrel vagy partnerekkel szerzett párkapcsolati tapasztalatok vagy azok hiánya,  valamint a személyes preferenciák.

A neurodiverz párkapcsolatok jó működése mellett szóló érvek általában valós tapasztalaton nyugszanak,  a  komplementer tulajdonságokkal függnek össze, egymás és a kapcsolat erősségeinek és kihívásainak kölcsönös megértésén és a kölcsönös támogatás hangsúlyozásán alapulnak. A nehézségek vagy kapcsolati ellenérvek kevésbé sztereotípak, inkább a mindennapi kapcsolati kihívásokra, a kommunikációs és érzelemkifejezési nehézségekre és különbségekre, a napi életritmus és életvitel összeegyeztetésének kérdéseire, illetve a meltdown kezelésének kihívásaira vonatkoznak.

Ugyanakkor a tapasztalatok híján, csoportsztereotípiák alapján kialakított, meg nem dolgozott neurodiverz kapcsolatok válhatnak rendkívül aszimmetrikusssá. Sajnos éppen a neurotípussal összefüggő elvárások, és gyakran a gender elvárások, vagy a kapcsolatban eleve jelen levő egyenlőtlenségek miatt.

Például az a kimondott vagy nem tudatos elvárás, hogy majd a neurotipikus fél menedzseli a mindennapi életet és a párkapcsolatot is, plusz támogatóan van jelen a neurodivergens fél számára, egy jól körvonalazódó támogatott - támogató dinamikát (és hierarchiát) eredményez, ami mindkét felet gátolhatja. A támogatott, neurodivergens  fél gyakran nem lesz motivált a változásra, miközben a  támogató, neurotipikus fél kapcsolati, érzelmi igényei kielégítetlenek maradnak, ami kapcsolati elégedetlenségéhez vezethet. Ez a közös élet és a kapcsolat menedzselésével együtt nagyon gyakran vezet kimerüléséhez, kiégéséhez (autisztikus kiégésről ebben a cikkben olvashat többet: Autista kiégés, autista depresszió).

A gender szerepek és elvárások, illetve az ezekre épülő kapcsolati egyenlőtlenségek miatt gyakori lehet ez a probléma a megdolgozatlan neurodivergens férfi, neurotipikus nő felállásban. Míg a neurodivergens nő, neurotipikus férfi kapcsolatban a nő infantilizálása, vagy akár kihasználása irányába mozdulhat a kapcsolat.

Mindezek azt mutatják, hogy a neurotípus szerint kialakított párkapcsolat (legyen az neurodivergens vagy neurodiverz) sikerességét nagyobb mértékben befolyásolja az önismeretre és a kapcsolati tapasztalatokra támaszkodó párválasztás, az érettebb személyiség, valamint a kapcsolat tényleges erősségeinek és kihívásainak figyelembe vétele, mint maga a neurotípus. Ugyanakkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül azokat a specifikus területeket, amelyek a neurotípussal függnek/függhetnek össze. Ahogy az is fontos, hogy a párok ezeken a specifikus területeken segítséget, támogatást kapjanak (erről itt és itt olvashat).

Felhasznált irodalom:

Figueredo, A. J., Sefcek, J. A. és Jones, D. N. (2006): The ideal romantic partner personality. Personality and Individual Differences, 41. 431−441.