top of page

Egy lépéssel lemaradva a világtól – Eltérő auditív információfeldolgozás

Bianka Varga
Sep 8
4 min read

Egy lépéssel lemaradva a világtól – Eltérő auditív információfeldolgozás

Beszélnek hozzám, én pedig csak bámulok. Hallok minden egyes szót, de nem érkeznek meg a jelentések. Mintha a fülemtől az agyamig vezető úton valahol egyszerűen elpárologna a hangok értelme. Visszakérdezek, vagy csak állok némán, a másik fél pedig nem érti, mi nem világos azon, amit az imént mondott.

Pedig csak annyit kérdeztek tőlem: „Forrón vagy jéggel szeretnéd a kávét?”

Semmi több nem történt. De én lefagytam, mintha egy ismeretlen nyelven szóltak volna hozzám.


Kapok egy egyszerű kérdést a pultnál. Mindeközben körülöttem idegen emberek jönnek-mennek, hallom a duruzsoló beszélgetéseket, a háttérben szóló zenét, a kávégép gőzkarjának sziszegését, a lefolyó víz csobogását és a kinti utcai zajt. A levegőben keveredik a sütemények édeskés illata, a mögöttem álló férfi markáns parfümje és a frissen gőzölt mandulatej aromája. Az egyik pincér véletlenül hozzáér a vállamhoz, miközben elsiet mellettem. Én pedig minden belső erőmet arra próbálom összpontosítani, hogy a velem szemben álló dolgozóra figyeljek.


Látom, hogy mozog a szája. Hallom a szavakat. De nem tudom a választ.


Nem azért, mert döntésképtelen lennék. Egyszerűen fel sem fogtam, hogy egy döntési helyzetbe kerültem. Annyira sok minden történik egyszerre, annyira egybefolyik az összes csatornán beáramló inger, hogy az agyam egy pillanatra túlterhelődik.


Lefagy.


Szó szerint vissza tudnám ismételni, amit mondott, de jelentése még nincs a szavainak. Visszakérdezek – ez az automatikus védelmi reakcióm az ilyen helyzetekben, hátha tényleg csak a hallásommal volt gond. De általában abban a pillanatban, ahogy kimondom a kérdést, hirtelen összeáll a kép. Szabadkozom, kínosan mosolygok, és gyorsan megadom a válaszomat.


A láthatatlan munka


A baristának valószínűleg fel sem tűnt ez a pár másodperc, vagy két perc múlva elfelejti. Én viszont pontosan tudom, hogy ez a jelenet újra meg fog ismétlődni: barátokkal, családdal, a munkahelyemen. Olyan emberekkel, akikkel nap mint nap találkozom, és akiknek idővel elkerülhetetlenül fel fog tűnni. A furcsa szünetek. A kényszeres mosolygás, amikor úgy teszek, mintha pontosan érteném, mi történik, miközben csak próbálok valahogy túllendülni a helyzeten. Az az örökös pár másodpercnyi lemaradás, amit nem lehet mindig kompenzálni vagy elütni egy laza viccel.


Mielőtt belépnék egy ilyen helyzetbe, az agyam már előre elkezd pörögni. Előre kitalálok kifogásokat arra az esetre, ha megint „fura” lennék vagy leblokkolnék. Ez a folyamatos belső készenlét rengeteg energiát felemészt, így végeredményben pont azt a lassulást és lefagyást idézi elő, amitől annyira menekülnék.


A mindennapok során hihetetlenül kimerítő úgy létezni, hogy állandóan egy pillanattal le vagy maradva a többiektől. Az ilyen élmények hosszú távon mélyen beépülnek az önképünkbe. Romboló újra és újra átélni, hogy amit mások rögtön megértenek, azt te még akár egy perc múlva is csak próbálod darabjaiból összerakni.



Miért is történik mindez?


Amikor az auditív információfeldolgozásunk elakad, a háttérben több jelenség is állhat, amelyek sok esetben szorosan össze is függnek egymással.


Az alább felsoroltak mind olyan lehetséges mechanizmusok, amelyek befolyásolhatják az információfeldolgozásunkat, de ezeknek előfordulása nem egyenes következménye az autizmusnak, és ahogy minden autizmussal kapcsolatos jelenségnél, itt is fontos megjegyezni, hogy nem minden autista emberre jellemző mindez.


Bottom-Up feldolgozás és gyenge centrális koherencia


Ha a Bottom-Up feldolgozási mód dominánsabb nálad, az agyad hajlamos nem az összképet nézni először, hanem minden apró részletet külön-külön dolgoz fel, és ezekből építi fel az összképet. Minden beérkező információt egyenrangú adatként kezel, amelyek szűrő nélkül jutnak el hozzád. Olyan mintha egyszerre látnál mindent és közben mégsem látnál semmit. Ott van az ezernyi kis részlet előtted, észreveszed a legapróbb kis hangot vagy csillanást is, de mégsem áll rögtön össze egy nagy egésszé mindez (gyenge centrális koherencia). Az idegrendszerednek pedig ebben az ingertengerben kellene megtalálnia és kiszűrnie azt az egyetlen auditív jelet, amit éppen neki címeztek.


Miután sikeresen meghallottad, fel kell dolgoznod, jelentést kell társítanod hozzá, értelmezned kell a kontextust, végül pedig meg kell tervezned ezek alapján a saját válaszod. És közben a világ nem áll meg. Újabb ingerek érkeznek: taktilis, vizuális, auditív, interoceptív (belső testi) és még számtalan más behatás ér. Nem csoda, hogy ilyen körülmények között az információ feldolgozása több időt és figyelmi erőforrást igényelhet.


Street Art, Unknown Artist, Christchurch, New Zealand, 2026
Street Art, Unknown Artist, Christchurch, New Zealand, 2026

Szenzoros túlterhelődés


Ha a környezetedben túl sok a zaj, a fény, az illat vagy a mozgás, az idegrendszered egyszerűen túlárad az ingerektől. Nem tudod automatikusan "lehalkítani" a háttérben szóló zenét vagy a kávégép sziszegését. A figyelem folyamatosan próbál váltani az egymást érő ingerek között, miközben egyre kevesebb erőforrás marad arra, hogy a hallottakat értelmezd és megfelelően reagálj rájuk. Ez a kapacitásbeli hiány okozhat pillanatnyi vagy hosszabb lefagyást, ami késleltetett reakcióhoz vezethet.


APD (Auditív Feldolgozási Zavar)


Sokszor a hallással fizikailag semmi baj sincs, a nehézség inkább abban jelentkezik, ahogyan az agy feldolgozza és értelmezi a hallott információt. Az APD egy különálló diagnosztikai kategória, amely bizonyos esetekben autizmus mellett is jelen lehet. Ilyenkor a hallott szavakhoz nem társul rögtön jelentés, és hiába hallod a mondatot, időre lehet szüksége a rendszerednek, mire a nyers hangsorból érthető és elérhető információ lesz. Mintha a beérkezett hangsort papíralapú szótárral fordítaná le az agyad, egyesével végighaladva az egészen. Különösen nehézséget okozhat a gyors beszéd megértése, a hallott információk kontextusba helyezése, illetve a beszéd és a háttérzaj elkülönítése.


Monotropizmus


Ezen  figyelmi stílus esetében az agyadnak az a “kényelmes”, ha egyszerre egy dologra nagyon mélyen rákapcsolódhat. Ha éppen a környezet pásztázásával, a saját gondolataiddal vagy egy bizonyos részlettel vagy elfoglalva, az auditív csatorna átmenetileg háttérbe szorul. A hangok beérkeznek, de a jelentésük feldolgozása késhet, amíg figyelmed át nem kapcsol rájuk. Ez az „átkapcsolás” időbe és energiába telik, kívülről ez látszódhat úgy, mintha lefagytál volna.

Hagyj időt magadnak és a rendszerednek


A legfontosabb felismeréseim egyike, hogy egyáltalán nem szégyen jelezni, ha nekünk több időre van szükségünk.

Nem azért, mert kevesebbek lennénk, és nem is azért, mert nem vagyunk képesek feldolgozni valamit. Hanem mert az agyunknak egyszerűen több időre van szüksége ahhoz, hogy a beérkező, szűretlen adatfolyamból értelmet kerekítsen, és megformálja a választ.


Jogunk van kérni néhány másodperc türelmet. Jogunk van visszakérdezni. Kérhetünk vizuális támogatást, vagy azt, hogy a fontosabb feladatokat, utasításokat írásban is megkapjuk. Nem kell minden helyzetben azonnal reagálnunk csak azért, mert a többségi társadalom ezt a tempót várja el.


Sok esetben rengeteget segíthet, ha egy új feladatot megmutatnak a gyakorlatban is, miután elmondták szóban a lépéseket. Így könnyebben tudjuk összekapcsolni a hallott információt a látott mozdulatokkal, és sokkal könnyebb lehet integrálni mindazt a memóriánkba.


Lehet, hogy nekünk egy kicsit több idő kell a feldolgozáshoz és a válaszadáshoz. De ez semmit nem von le a gondolataink és a válaszaink értékéből.

Comments


bottom of page