Egy hiperfókusz vége, hobbik temetője
Megtaláltam életem értelmét.
Egy hónapig ezzel kelek, ezzel fekszem. El sem tudom képzelni, hogy ez valaha másképp lehetne. Nem értem, másoknak miért nem ilyen fontos ez a téma. Minden energiámat ebbe ölöm, minden gondolatomat kitölti. Életem végéig ezzel szeretnék foglalkozni.
Na jó, elmegyek aludni. Holnap reggel folytatom.
- másnap -
Hirtelen szürke lett minden. Nem értem, miért akartam én ebbe ennyi időt, energiát és pénzt beletenni. Nem látom benne azt, amit tegnap még igen. Nem tűnik reálisnak, hogy valaha tovább foglalkozzak vele. Megérte egyáltalán? Mi értelme volt? Már egyáltalán nem érdekel.
Monotróp figyelem és a hiperfókusz világa
A neurodivergens működésben gyakran megjelenik egy olyan feldolgozási stílus, amelyet monotróp figyelemnek neveznek. Ilyenkor az idegrendszer egyetlen dologra irányítja a figyelmét, és szinte minden erőforrását arra fordítja. Amikor valami igazán érdekel minket, képesek vagyunk teljesen belemerülni: órákon keresztül tanulni róla, összefüggéseket keresni, rengeteg információt összegyűjteni az adott témáról. Ez lehet egy könyv, egy történelmi korszak, egy új készség vagy bármi, ami akkor fontosnak tűnik.
Ennek a működésnek vannak különleges előnyei. Ha valami igazán érdekel minket,
elképesztő mélységig tudunk elmerülni benne, rövid idő alatt hatalmas mennyiségű tudást összegyűjthetünk, és olyan részleteket is észrevehetünk, amelyek mások számára talán láthatatlanok maradnak. Ha ez éppen egy olyan téma ami a tanulmányaink vagy munkánk során hasznos, az igen sok pozitívummal járhat.
Ugyanakkor ez a fajta működésmód nehézségeket is okozhat. Amikor a figyelmünk ennyire beszűkül, a külvilág könnyen háttérbe kerülhet, és nehéz lehet kiszakadni abból, amiben éppen benne vagyunk. Könnyen megfeledkezhetünk alapvető feladatok elvégzéséről: az evés, az ivás, vagy akár az alvás is feleslegesnek tűnhet. Mintha az agyunk azt mondaná: most csak ez számít.
Az autista működésben gyakran megjelennek olyan mély érdeklődési területek, amelyeket SPIN-nek (Special Interest – speciális érdeklődés) nevezünk. Ezek nem egyszerű hobbik, hanem akár a teljes életet végigkísérő szenvedélyek, amelyek komoly mennyiségű és mélységű tudással járnak.
ADHD esetén gyakori, hogy egy új téma felfedezése hatalmas energiát és lelkesedést ad. Az első időszakban minden izgalmas, az ismeretlen részletek, a felfedezés öröme, az érzés, hogy végre találtunk valamit, ami igazán érdekel minket. Amikor azonban az újdonság érzése eltűnik, előfordulhat, hogy a motiváció intenzitása is hirtelen megváltozik.
És itt válik különösen érdekessé az autizmus és az ADHD együttes jelenléte.
Az AuDHD-s kettősség: amikor megtalálod, majd elveszíted
Különös ellentmondás tud kialakulni. Egyszerre vágyunk arra, hogy legyen valami állandó az életünkben, miközben folyamatosan vonzanak az új dolgok. Szeretnénk végre megtalálni azt az egy dolgot, amihez mindig kapcsolódni tudunk, miközben újabb és újabb világok nyílnak meg előttünk.
Sokszor már az első pillanatban beindul a folyamat. Találkozunk egy témával, és egyszer csak azt érezzük, ez az. Ezt kerestem mindig. Az agyunk elkezd pörögni. Listákat írunk, megkeressük a legjobb könyveket, tanulmányokat olvasunk, videókat nézünk. A böngészőben hamarosan hatvannégy megnyitott lap vár ránk, mind külön mappákba rendezve, tematika szerint. Minden el van tervezve. Már csak bele kellene kezdeni.
És valahogy ez a pillanat sokszor soha nem érkezik el.
Mire kialakul a rendszer, mire pontosan tudjuk, hogyan kellene csinálni, eltűnik valami. Már nem egy izgalmas, ismeretlen világ áll előttünk, hanem egy feladat. Elvárásokkal, teljesítménykényszerrel, és annak lehetőségével, hogy talán nem leszünk olyan jók benne, mint elképzeltük.
Így végül nem kezdünk bele.
A böngésző lapok pedig még hetekig nyitva maradnak. Emlékeztetnek rá, hogy megint ugyanaz történt.
Megint feladtam valamit.
Szégyen, bűntudat és a félelem
Egészen különös érzés újra és újra átélni azt, amikor valami hirtelen értelmet ad a napjaidnak. Amikor reggel azzal kelsz, este azzal fekszel, és minden gondolatodat kitölti. Aztán egyik napról a másikra mindez eltűnik, mintha a saját idegrendszerünk ragadná el tőlünk mindazt, amit korábban adott.
A környezetünk gyakran értetlenül áll ez előtt, és vádló kijelentésekkel illetnek minket.
„Nem vagy elég kitartó.”
„Mindent félbehagysz.”
„Így sosem fogsz semmit elérni.”
Egy idő után pedig már mi is elkezdjük ezt hinni.
Kívülről úgy tűnhet, mintha állandóan csak csaponganánk. Egyik héten horgolunk, utána szobrot faragunk, aztán furulyázni tanulunk. Mindenhez beszerezzük az eszközöket, belépünk a csoportokba, elolvassuk a fórumokat, megvesszük a könyveket. Legszívesebben csak erről beszélnénk és különös érzékünk lesz arra, hogy bármi kapcsán tudjunk asszociálni az adott témára.
Aztán néhány hét vagy hónap múlva már egy teljesen más valami tölti ki minden gondolatunkat. Pedig nem az a probléma, hogy semmi sem érdekel, hanem, hogy túl sok minden.
Nem az zavar, hogy nem tudok eleget, hanem az, hogy mindenről mindent szeretnék tudni. Mindent érteni akarok és mindenben a legjobb lenni. Csak közben túl sok irányba indulok egyszerre.
A hobbik temetője
Ha körbenézek a szobámban, néha olyan érzésem van, mintha egy temetőben járnék. De itt nem emberek nyugszanak, hanem a régi szenvedélyeim.
A félbehagyott makett. A sosem használt gitár. A különböző színű és vastagságú fonalak. A nyelvkönyvek, amelyeket soha nem nyitottam ki.
Mindegyik egy-egy sírkő. Egy olyan időszak emléke, amikor teljesen biztos voltam benne: na végre, megtaláltam azt, amivel egész életemben foglalkozni szeretnék.
Aztán egyszer csak vége lett.
Nem azért, mert elfogyott az időm. Nem azért, mert nem volt rá lehetőségem. Csak azért, mert egyik napról a másikra eltűnt belőlem valami. És ott maradt utánuk ez a különös temető. Egy idő után már nemcsak a régi hobbijainkat gyászoljuk, hanem félni kezdünk az újaktól is. Mert mi értelme belekezdeni valamibe, ha tudjuk, hogy talán néhány hónap múlva ez is itt fog állni közöttük?
Nem az újdonságtól félek, hanem attól, hogy ismét ugyanaz fog történni. Saját magamtól, mert nem tudom kiismerni eléggé a működésemet.
Temető vagy kollekció?
Sokáig temetőként néztem erre a szobára. Minden tárgy egy újabb bizonyíték volt arra, hogy megint nem sikerült az állandóságot fenntartanom. De talán lehet erre másképp is tekinteni. Ha ez valóban egy temető lenne, akkor csak veszteségeket látnék. De ezek a tárgyak nemcsak azt mutatják meg, mit hagytam félbe. Magukba foglalják mindazt, ami érdekelt már életem során.
Lehet, hogy rossz néven neveztem eddig. Lehet, hogy mindez inkább egyfajta gyűjtemény. Egy kiállítás arról, hogy milyen sok dolog iránt voltam nyitott. Mert egyik szenvedély sem tűnt el nyomtalanul, mindegyik hagyott bennem valamit. Egy újabb nézőpontot jelentettek, és ez a sok-sok darabka hozzájárult ahhoz, ahogy ma gondolkodom.
Talán te vagy az az ember, aki mindent elolvasott a második világháborúról, miközben batikolt pólókat készített. Aki tanult gitározni, és aki hat nyelven tudja elmondani, hogy „Szeretnék kérni egy pohár vizet”. Aki random tényeket tud a gepárdokról, ismeri az akrilfestészet elméletét, és közben a JAVA programozás alapjaiba is belekóstolt.
Talán nem az a cél, hogy minden érdeklődésünk örökké tartson. Nem minden szenvedélyből kell életpályát építeni és nem kudarc az, ha valamit nem folytatunk a végsőkig.
Néha bőven elég az is, hogy belenéztünk valami teljes újba. Az az elképesztő érzés pedig, amikor valami hirtelen magával ragad, újra vissza fog térni. Lehet, hogy egy egészen más témával, lehet, hogy a legváratlanabb pillanatban, de vissza fog térni.
Azt hiszem, éppen ezért nem szabad temetőként néznünk ezekre a tárgyakra. Ez nem egy letűnt kor fájdalmas emlékeiből összeállított emlékhely, hanem egy egyedülálló kollekció arról, hányféleképpen tudtál őszintén kíváncsi lenni a világra.
Lehet, hogy egyik sem volt örök szerelem. De mindegyik adott valamit, mindegyik hozzátett a személyiségedhez, és a döntés mindig a te kezedben van, bármikor úgy határozhatsz, hogy egy kis időre visszatérsz valamelyikhez.
Mert ezek mind részei annak az útnak, ahogyan megismerted a világot és önmagadat.
Comments