Eltérő neurotípusú párok (ND-NT) együttélése és nehézségei 2. - A mindennapok szervezése

A neurodiverz párok együttéléséről írt bejegyzés első részében (Eltérő neurotípusú párok (ND-NT) együttélése és nehézségei 1. Párkapcsolati kommunikáció és kölcsönösség) a kihívásokat az idegrendszer eltérései nézőpontjából, a diagnosztikai kritériumok felől ragadtam meg, és részletesen kitértem a kommunikáció és az érzelmi élet specifikumaira.

Ebben a bejegyzésben egy másik fontos területről, a neurológiai eltérések mindennapokra gyakorolt hatásáról, a mindennapok menedzseléséről lesz szó.

A mindennapok szervezése 

A neurodiverz párok számára egy másik nagy kihívást jelentő terület lehet a mindennapok szervezése, ami érinti a rutin és a tervezhetőség, a problémamegoldás, a speciális érdeklődési körrel töltött idő, a hiperfókusz, a hiperfixáció kérdéskörét, ahogy a szenzoros sajátosságokat és a szabadidő eltöltését is. Számos esetben PDA és/vagy OCD is társulhat a neurodivergens állapothoz, ami további nehézségeket okozhat a párkapcsolatban. 

Rutin, tervezhetőség, impulzivitás, ingerkeresés

A neurodivergens spektrum magában foglalja a kiszámíthatóságra, tervezhetőségre, rutinra épülő autista, az implulzív, spontán, ingerkereső ADHD működéseket, és ezek különböző verzióit is, így a mindennapok szervezése terén is nagy egyéni különbségek lehetnek. 

Az autistákat jellemző megtervezett, jól strukturált, ismétlődő napirend, vagy akár hetirend, a kialakított rutinok követése lehet nagyon jó alap a pár vagy család mindennapjait mederben tartó szabályrendszer kialakításához, de vezethet nehézségekhez is a pár tagjai között. A neurodivergens fél erős stresszt, szorongást, akár meltdown-t élhet meg a rutinok és/vagy a napirend felborulása miatt, míg partnere olvasatában az életükből minden spontaneitás hiányzik, amitől a mindennapok túlszervezetté, unalmassá válnak. Ezt tetézhetik a neurodivergens részéről a váltásokhoz és változásokhoz alkalmazkodás nehézségei, az előrejelzés szükségessége és a hosszabb feldolgozási idő, ami pedig jelentős különbségeket alakíthat ki a helyzetek megoldásának sebességében és módjában. A neurodivergens fél sürgetettséget, az igényeihez képest túl hirtelen váltásokat tapasztalhat, illetve szoronghat a váratlan helyzetek miatt, a másik fél pedig úgy érezheti, hogy a dolgok túl lassan mennek, illetve rá hárul az új vagy váratlan helyzetek összességének kezelése. 

Az impulzív, ingerkereső ADHD vagy AuDHD partner esetében éppen ellenkezőleg, a kiszámíthatatlanság, a pontatlanság, a túlzott energiahasználat, az ésszerűtlennek tűnő megoldások, vagy a feladatok el nem végzése terhelheti meg a társat, aki úgy érezheti, hogy túl sok feladat hárul rá, vagy hogy a mindennapi feladatok nem megfelelően vannak elvégezve. Az is előfordul, hogy az ingerkereső társ esetenként “túl sok” lesz a partnernek, nem beszélve például az impulzív vásárlás vagy társas viselkedés mindkettőjükre gyakorolt hatásáról, vagy arról, hogy a neurotipikus folyamatos és túlzott feladatként élheti meg a párja szabályozását, vagy a viselkedése következményeinek kezelését. Mindeközben a neurodivergens fél érezheti alulstimuláltnak magát, de érezheti folyamatosan kevésnek, lustának vagy pontatlannak is a másik fél sztenderdjeihez viszonyítva. 

PDA fennállása esetén maguk a mindennapi feladatok válhatnak elvárássá, és ennek következtében nehezen vagy késve teljesíthetővé, amihez társulhat a feladattal kapcsolatos érzelmi ellenállás (például szorongás), szenzoros nehézség, vagy éppen a helyzet összetettségéből és a rutin hiányából adódó kihívások is.

Ezek a működési módok megnehezíthetik a mindennapi életvezetési és háztartási feladatok bármelyikének, és leggyakrabban azok összességének megszervezését és elvégzését. Több munka hárulhat a neurotipikus félre, felborulhat a munkák felosztásának egyensúlya, illetve a mindennapok szervezése folyamatos vitákhoz és számonkérésekhez vezethet. Ugyanez történhet az olyan, életvitelt érintő feladatokkal, mint az intézményekkel és hivatalos szervekkel való kapcsolattartás és ügyintézés, amelyek esetében a fentieken kívül még a társas nehézségek, a szorongás, és tegyük hozzá, gyakran az ügymenet bonyolultsága, az ügyintézés stílusa is nehezítő tényező lehet a neurodivergens számára. Ezekben az esetekben egyebek mellett szintén az egyenlőtlen munkamegosztás, a neurotipikus fél túlterheltsége, vagy a feladatokkal járó stressz és szorongás társas kezelése jelentkezhet kapcsolati kihívásként. A neurodivergens számára ugyanakkor túlzóak, nyomasztóak lehetnek a neurodivergens elvárások, így gondot okozhat, hogy nem a saját ritmusában alakíthatja ki vagy sajátíthatja el a saját stratégiáit, továbbá vezethetnek szorongáshoz, inkompetencia érzéshez, önértékelési problémákhoz, vagy akár tanult tehetetlenséghez is, gátolva a személyes fejlődést. Ezek a megélések általában sem a személyek önértékelésére, sem a kapcsolat egyensúlyára nincsenek jó hatással, ezért a rutinok és a feladatvégzés jó kialakítása és működtetése fontos részét képezi az összecsiszolódási folyamatnak és a mindennapoknak is.

Időmenedzsment

A párkapcsolati mindennapok fontos része az időmenedzsment, ami egyrészt nagymértékben befolyásolja a napi időbeosztást, a rutinok kialakítását, az ügyek intézését és a problémamegoldást, másrészt magában foglalja a közösen töltött idő, a szociális kapcsolatok és az egyedül töltött idő beosztásának kérdését is. Sok autista számára az idő, illetve különböző időpontok és határidők a strukturálás eszközei, többen percre pontosan tartják magukat ezekhez, érthetetlen számukra például a “14 óra körül”, a késés, a pontatlanság, az események elhúzódása, elmaradása, míg mások (főként ADHD érintettséggel) nehezen strukturálják az időt, késnek, pontatlanok vagy kiszámíthatatlanok lesznek. Ugyanakkor amennyire biztonságos lehet számukra a saját időbeosztás, annyira szorongató a külső kényszer, a másikhoz vagy másokhoz alkalmazkodás, a sürgetettség, a nem pontosan meghatározott időtartamok. Egy neurotipikus partner esetében lehet jó az összhang, amennyiben a pár tagjainak időkezelése hasonló, de lehet sok frusztrációt okozó vitás pont is, ahol a “mindig” és a “soha” vádak mellett a “lassú vagy versus kapkodsz”, a “miattad késünk el  versus sürgetsz” és sok más forgatókönyv is előfordulhat. Miután az időmenedzsment sok más területtel (exekutív funkciók, rutin, figyelemzavar) is összefügg, fontos része időt szánni a megbeszélésére és átdolgozásra, túl a “ha odafigyelnél jobban csinálnád” és az “ilyen vagyok, fogadd el” vádaskodó vagy önfelmentő megoldásán.

Problémamegoldási stílusok és stratégiák

Ahogy az empátia és a megküzdés nagyon különböző módokon nyilvánulhat meg általánosságban, de a neurotípushoz illeszkedve is, a problémamegoldási stílusok is lehetnek egészen mások. Ezek eltérései is okozhatnak feszültséget bármely párkapcsolatban, így a neurodiverz párkapcsolatokban is. A szakirodalom az autista problémamegoldást alapvetően buttom-up, vagyis lentről felfelé építkező, részletorientált, tényekre összpontosító, mintázat- és struktúrafelismerő és -építő, racionális, ugyanakkor hosszabb időt igénylő stratégiaként írja le. Az ADHD problémamegoldás ezzel szemben kreatív és szokatlan, asszociatív, gyors (időnként impulzív) lehet. Az autista gondolkodás hajlamos elméleteket és rendszereket létrehozni a probléma megoldása előtt (vagy helyett), és mindkét neurodivergens állapotot jellemzi a problémára hiperfókuszálás, illetve a gyakorlatorientált, cselekvéses megoldás. 

Amikor ezek a kognitív stílusok a top down (a nagy képtől a részletek felé haladó) elemzéssel és problémamegoldással, vagy érzelmi megküzdéssel találkoznak, sok félreértési és vitalehetőség adódik. Eredendően más lehet a “probléma” felismerése, meghatározása, elemzésének módja, a megoldáshoz vezető út és a végkifejlet is, aminek megértése és elfogadása a pár mindkét tagja részéről sok türelmet, tréningezést, kölcsönös belátást, valamint megfelelő stratégiák kialakítását igényli. Ezek híján végteleníteni lehet a “rend”, vagy a “logikus megoldás” meghatározása és kivitelezése körüli vitákat, és a “ki, hogyan pakolja be a mosogatógépet (persze rosszul)”, valamint “hol a cipő helye és hogyan kell oda helyezni” körüli konfliktusokat. Miután a párok kreatívak, a mindennapi élet pedig összetett, végtelen variáció hozható létre és tartható fenn hosszasan, miközben a kapcsolat folyamatosan erodálódik.

Szenzoros sajátosságok

Az autisztikus diádra épülő diagnosztikai kézikönyvekben nagyobb hangsúllyal jelennek meg a szenzoros eltérések. A szakirodalmi leírások kitérnek a szenzoros észlelés és feldolgozás sajátosságaira, ezeknek a mindennapokkal összefüggő idegrendszeri hatására, valamint a kezelés módjára is. (Kezelés alatt itt köznapi megoldások, nem orvosi vagy terápiás kezelés értendő). A szenzoros észlelés és feldolgozás tehát jól kutatott, több irányból megközelíthető terület, különböző csoportosításokkal. Általában az érzékszervek szerint, ezen belül ingerkerülő és ingerkereső kategorizációban találkozhatunk a kérdéssel, hangsúlyozva, hogy a spektrumon belül is óriási eltérések lehetnek, illetve, hogy az egyén szenzoros profilja is dinamikus, változó és helyzetfüggő lehet. Vagyis a szenzoros észlelés nagyban függ az élethelyzettől (akár még hormonális szinten is: pl. menstruáció, várandósság, menopauza), az aktuális energiaszinttől (napi energiaszint, fáradtság, kialvatlanság, kiégés), a szituációtól, és még számos körülménytől.  

Ez párkapcsolati szinten azt jelentheti, hogy lesznek területek és időszakok, amikor a pár tagjai szinkronban, vagy legalábbis egymáshoz közel állnak, és lesznek területek, amelyeken folyamatosan vagy időlegesen nagy, akár áthidalhatatlannak tűnő lesz a különbség. Ezek nem önmagukban, hanem a közös élet szervezésében, az otthon, a szabadidő, a pihenés, és akár a szexualitás kialakításában és megélésében lesznek meghatározók. 

A látáshoz tartoznak a színekkel, a formákkal, a fénnyel, és általában a vizualitással összefüggő kérdések, ami érinteni fogja a berendezést, a megvilágítást, a mindennapi környezet színeit és formáit. Megtörténhet, hogy ami a neurotipikus fél számára kényelmes, az a neurodivergens fél számára túl zsúfolt, túl színes, túlingerlő, akár a vizuális környezetszennyezés kategóriájába eső lesz, és gátolja a visszavonulást és pihenést. Érdemes tehát a bútorokat, színeket, anyagokat, fényeket, ezek elrendezését gondosan, mindkét fél számára kényelmes (nem kibírható! kényelmes!) módon válogatni, vagy csendes és nyugodt szobát, sarkot kialakítani. A tapintás, a bőr érzékenysége a bútorok és lakástextilek anyagára is hatást gyakorol, ahogy a viselt ruhadarabokra is. Egy szörnyű anyagú terítő, takaró vagy párna, egy kényelmetlen bútordarab lehet nagyon szép, a designhoz illő vagy divatos, de ebben is érdemes sok vitát megelőző kompromisszumot kötni, és átgondolni, hogy a vendégeknek vagy magunknak, illetve a pár melyik tagjának igényeihez illeszkedve rendezzük be a lakás egészét vagy egyes részeit.

A halláshoz kapcsolódó ingerek esetében gyakori az eltérő zajtűrés, ami érintheti a hangerősséget, a hang más tulajdonságait, a hangingerek keresését vagy kerülését, a hangjelző gépekkel és berendezésekkel felszerelt okosotthonokhoz való eltérő viszonyt. A zajszűrő berendezések sok esetben megoldást nyújtanak (bármelyik fél hallgathat zenét fejhallgatóval, nem csak a neurodivergens, lehet a hálószoba vagy visszavonuló szoba távol a nappalitól, az utcától, lehet nem hangjelző berendezéseket vásárolni). Ugyanakkor ezen a területen is fontos a kapcsolati tudatosság, a saját igények kifejezése, a közös megoldások megtalálása, mert ezek hiányában a “már megint bekapcsoltad, már megint kikapcsoltad” vita rengeteg energiát vehet el a pihenéstől és a kapcsolattól is.

A szaglás és ízlelés már nemcsak a berendezést érinti, hanem a vásárolt mindennapi termékek, a kozmetikumok és tisztítószerek, az ételek, a főzés és étkezés területeit is. Számos neurodivergens találja a neurotipikus észlelés számára semleges illatokat erősnek, kellemetlennek, vagy akár hányingerig, migrénig, meltdownig menően irritálónak, míg mások kifejezetten keresik az erős szagokat, illatokat. Ezekben az esetekben a szellőztetés - ablakcsukás (itt még a hőérzet is bejátszik), a “megint azt a büdös xart vetted/használtad” versus “alig használok már öblítőt/illatszert” viták végtelenítése terhelheti a kapcsolatot. A viták megelőzésének evidens módja a saját kozmetikumok használata, illetve a fürdőszoba használati sorrendjének meghatározása, a lakás illatosítására vonatkozó elvárások megbeszélése, illatmentes mosószerek és takarítószerek használata. Amikor nagyon távoliak az igények és érzékenységek, például a neurodivergens fél nem tud elviselni erős illatokat, viszont a neurotipikus illatszereket és/vagy lakásillatosítót használva érzi jól magát, vagy épp ellenkezőleg, az ingerkereső neurodivergens veszi körül magát illatszerekkel, akkor érdemes tudatosítani, hogy a szagok ellen kevésbé lehet védekezni, tehát az illatkereső fél részéről igényel több lemondást a helyzet. 

Az ízlelés nagyon jelentősen befolyásolja a mindennapi életvitelt, hiszen meghatározza az alapanyagokat, azok elkészítési módját, az elfogyasztott ételek körét. Sok kapcsolatban eleve vitát okoz, hogy mi legyen az étel, kinek van beleszólása az étrend összeállításába, ki főz, kinek az ízlése szerint készül az étel, egy vagy többféle ételt készítenek egy étkezésre, főznek-e előre több napra, vásárolnak-e készételt, rendelnek-e ételt. Ezeknek a korábbi, kapcsolatot megelőző szokásoknak és igényeknek az összehangolása minden párkapcsolatban időt, energiát és egyeztetést igényel. A neurodiverz kapcsolatokban érdemes erre még nagyobb hangsúlyt fektetni a szenzoros és egyéb étkezési preferenciák figyelembevételével, az étkezés körüli feladatok gondos felosztásával, az étkezések lezajlásának egyeztetésével (milyen ritmusban, mikor együtt, mikor külön). Ebbe belejátszhat a propriocepció sajátossága (sok neurodivergens számára nehézséget okoz a testérzetek, így az éhség, szomjúság felismerése is), ami tovább árnyalja az egyeztetés mélységét és a megoldások keresésének irányát. Ezek gondos megbeszélése, kialakítása és fenntartása sok vitától mentesítheti a párt, harmonikusabb, elfogadóbb párkapcsolatot eredményezhet.

A mindennapi társas kapcsolatok: együtt, egyedül és szociális kapcsolatokkal töltött idő

Az időmenedzsment kapcsán már szót ejtettem az idő észleléséről, a mindennapok szervezéséről, azonban az időnek nem pusztán a tartama és beosztása, hanem a minősége is rendkívül fontos. Vagyis nagyon meghatározza az életminőséget, hogy mivel töltjük az időt, és a kapcsolati minőséget is jelentősen befolyásolja az együtt töltött idő tartalma, ahogy a feltöltődésre vagy hobbira szánt egyedül töltött idő, illetve a barátokkal, rokonokkal szervezett programok is. 

Az együtt, egyedül és társaságban töltött idő mennyisége, milyensége és tartalma minden párkapcsolat összecsiszolódó szakaszában kialakítandó terület, ám a neurodiverz kapcsolatokban erre hatást gyakorolnak a neurodivergens részéről a társas kapcsolatok és a szocializáció kihívásai, az egyedül, speciális érdeklődéssel és/vagy hiperfókuszban töltött idő igénye és a szenzoros nehézségek is. 

Számos neurodivergens egyedül, gyakran a speciális érdeklődésével foglalkozva pihen, kapcsolódik ki és töltődik fel legjobban vagy kizárólagosan. Sokak számára az egyedül töltött idő egyszerre a visszahúzódás, az önszabályozás és/vagy érzelmi szabályozás, az információszerzés és tanulás ideje, aminek hiányában könnyen frusztrálttá, stresszessé, szociálisan kimerültté válhatnak. Tehát már a kapcsolat kezdeti, a szociális elvárások szerint az összeolvadást, az együtt töltött időt jelentő szakaszában jelentkezhetnek kihívások, amikor a neurodivergens fél nem tudja az elvárásokat teljesíteni, a neurotipikus pedig nem érzi a másik érdeklődését és jelenlétét elég nyilvánvalónak és intenzívnek. Természetesen ettől eltérő forgatókönyvek is lehetnek, a partner válhat a neurodivergens  speciális érdeklődésévé vagy hiperfixációjává, akár olyan mértékben is, ami éppen a partner számára válik zavarba ejtővé vagy terhessé. A kapcsolat későbbi szakaszában is lehetnek nagy eltérések az együtt töltendő idő mennyiségével kapcsolatosan, és amennyiben ebben nincs kellő összhang, az egyik (inkább a neurodivergens fél) túlterhelőnek, akár menekülésre késztetőnek élheti meg az elvárásokat, miközben a pár másik tagja kizárva, magányosnak, elhanyagoltnak érezheti magát. 

A párként együtt töltött idő nem egyszerűen az időtartamról szól, annak szervezése, feltöltése rendszerint nagyon sok energiát igényel, aminek a megoszlása is lehet egyensúlyvesztés vagy konfliktus alapja. Mindazon túl tehát, hogy a pár tagjai kilakítják, mennyi időt töltenek együtt, erre ritmust és rítusokat hoznak létre, még kérdés marad, hogy mivel töltik az időt, ki szervezi meg, hol és hogyan zajlik egy-egy program. Számos neurodivergensnek nem erőssége a szervezés, mások szívesen alakítanak ki rutinokat a kapcsolati idő eltöltésére is. Egyesek nem szívesen próbálnak ki új hobbit vagy helyet a megszokott érdeklődésükön kívűl, mások érdeklődők az újdonságok iránt. Mindezekkel együtt a leggyakoribb megélés a neurotipikus parnerek részéről, hogy rájuk hárul a közös idő szervezése, hogy a neurodivergens partner nem elég kezdeményező, hogy a programok nem elég változatosak, hogy a másik “nem talál ki csak úgy valamit”. Ez mindkét fél számára nehéz lehet, a neurodivergens túlzó elvárásokat érezhet (akár amiatt is, mert már eleve túlteljesít önmagához képest), a neurotipikus pedig magára hagyva érezheti magát a kapcsolati idő és programok szervezésében, hiányolva az újdonságot, a meglepetést, a másik kreativitását.

Hasonlóan konfliktust okozhat a családdal vagy barátokkal töltött időtartam, a programok kezdeményezése, megszervezése, illetve a részvétel módja. Sok neurodivergens ezen a területen sem kezdeményező, fárasztónak, szociálisan megterhelőnek tarthatják ezeket a programokat, és  leggyakrabban ők lépnek ki először a társas helyzetekből direkt vagy indirekt módon. Gyakran sokkal kisebb igényük van a baráti vagy családi programokra, mint a partnernek, ami azt jelenti, hogy ritkábban és rövidebb ideig kívánnak ezeken részt venni. Szociális interakciók helyett, vagy közben esetleg szó nélkül elsétálnak az asztaltól, vagy a beszélgetésből, tesznek egy kiadós sétát a kertben, a háziak kutyájával töltik az időt. Ilyenkor nem bunkók, hanem elfáradtak, telítődtek és éppen regenerálódnak, feltöltődnek, amit legtöbbször magyarázkodás nélkül szeretnének megtenni. Ezeket a helyzeteket érdemes egymással és a családtagokkal, barátokkal is előre tisztázni, stratégiákat kidolgozni, amelyek egyidejűleg biztosítják a neurodivergens fél visszavonulási lehetőségét és a neurotipikus társas, társasági igényeit is.

Összességében elmondható tehát, hogy a neurotípus is meghatározó lehet a mindennapi élet szervezése és menedzselése, az együttélés szempontjából, ami az aprónak tűnő részletektől, (mint a fal színe vagy a használt kozmetikumok) a meghatározóbb témákig (mint a problémamegoldás, a szabadidő eltöltése és társas kapcsolatok) hatást gyakorol, gyakran kihívásokat jelent. Fontos az igények, szükségletek, kihívások és nehézségek áttekintése, az ütközőpontok és a komplementer helyzetek feltárása és kezelése a személyes és kapcsolati biztonság, a gördülékenyebb mindennapok és a párkapcsolati harmónia érdekében.