Kisbetűs és nagybetűs trauma

A trauma fogalmát sokáig főként a „nagy”, látványos megrázkódtatásokhoz kötötte a pszichológia és a pszichiátria: háború, baleset, erőszak, szexuális abúzus vagy természeti katasztrófa. Ezekhez illeszkednek azon trauma meghatározások, amelyekkel a diagnosztika során manapság is dolgozunk: a BNO 10-ben (a Betegségek Nemzetközi Osztályozása) “kivételesen fenyegető vagy katasztrófaszerű esemény”, míg a DSM V-ben (az Amerikai Pszichiátriai Egyesület diagnosztikus kézikönyve): “halál, halálos fenyegetés, tényleges súlyos sérülés vagy ennek fenyegetése, illetve tényleges szexuális erőszak vagy ennek fenyegetése”. 

Az utóbbi évtizedekben azonban több szerző és kutató, köztük Máté Gábor, Peter Levine és Bessel van der Kolk munkássága nyomán egyre inkább előtérbe került a trauma tágabb értelmezése. Ennek egyik legismertebb eredménye a „nagybetűs Trauma” és a „kisbetűs trauma” megkülönböztetése és fogalma. Ennek következménye továbbá az is, ahogy a BNO 11-ben egy kicsit fellazul a “trauma” definíció: egy “kivételesen fenyegető vagy szörnyű jellegű stresszes eseménynek vagy helyzetnek való kitettség, amely valószínűleg átható distresszt okoz szinte bárkiben”. 

A nagybetűs Trauma általában olyan eseményeket jelöl, amelyek közvetlenül fenyegetik az ember testi vagy pszichés integritását, vagyis a szűkebb, a diagnosztikában korábban alkalmazott trauma definíciónak felel meg. Ide tartozhat a fizikai vagy szexuális erőszak, a súlyos baleset, a háború, a természeti katasztrófa, a kínzás vagy egy életveszélyes helyzet átélése. Ezek az események gyakran intenzív félelmet, tehetetlenséget és kontrollvesztést váltanak ki. Van der Kolk, Peter Levin és más trauma kutatók szerint azonban a trauma lényege nem pusztán maga az esemény, hanem az, hogy az élmény hogyan rögzül az idegrendszerben, a pszichében és a testben. A trauma az õ értelmezésükben „a testben őrződik meg”: vagyis ezek a traumatikus események nemcsak rossz emlékként, hanem testi emlékek és reakciók, érzelmi mintázatok és automatikus védekezési mechanizmusok formájában is belénk íródnak.  Ez különösen igaz lehet olyan helyzetekben, ahol az egyén tartósan tehetetlennek érzi magát. 

A kisbetűs trauma ezzel szemben olyan, szinte mindennapi, de ismétlődő vagy tartós megterheléseket, kihívásokat, kríziseket jelöl, amelyek önmagukban talán nem felelnek meg a klasszikus traumadefinícióknak, mégis mély és hosszan tartó pszichés és gyakran testi hatást gyakorolhatnak. Ilyen lehet az érzelmi elhanyagolás, a kiszámíthatatlan vagy érzelmileg hideg családi légkör, a megszégyenítés, a bullying, a folyamatos kritizálás, a szeretet feltételekhez kötése vagy az, amikor egy gyermek érzelmi szükségleteire tartósan nem érkezik megfelelő válasz. Vagyis a legtöbb tényezö, ami ACE-nek vagy “ártalmas gyermekkori élmény”-nek tekintett. Ezek az tapasztalatok sokszor „láthatatlanok”, és külsö szemlélők számára nem feltétlenül tűnnek drámainak, vagy traumatikusnak. Mégis alapvetően formálhatják az önértékelést és énképet, a kapcsolódási és megküzdési mintázatokat és a stresszérzékenységet és stresszreakciókat. A kisbetűs traumák esetében tehát az állandó stressz, bizonytalanság vagy érzelmi hiány következtében keletkeznek a az idegrendszeri, pszichés és testi lenyomatok. A szervezet így tartós készenléti vagy éppen lefagyott állapotba kerülhet.

Máté Gábor különösen hangsúlyozza, hogy a trauma nem maga az esemény, hanem az, ami az emberben történik annak hatására. Szerinte a trauma sokszor a kapcsolati krízisekben gyökerezik, vagyis abban, amikor a valaki érzelmileg magára marad, nem érzi magát biztonságban vagy elfogadva. Egy gyermek számára a tartós érzelmi elhanyagolás vagy a feltételes szeretet éppúgy túlterhelő és az indivídumát és boldogulását veszélyeztetö, mint mások számára egy egyszeri katasztrofális esemény. Idegrendszere ugyanis még fejlődésben van, teljesen kiszolgáltatott, és jóléte jelentõs mértékben a gondozóitól függ. A gyermek ilyenkor gyakran alkalmazkodik az ellenséges és elutasító környezetéhez,: elfojtja az érzéseit, túlzottan megfelel másoknak, leválik saját szükségleteiről vagy fokozott készenléti állapotban kezd működni. Ezek a túlélési stratégiák rövid távon adaptívnak és sikeresnek tűnhetnek, hosszú távon azonban pszichés és testi tünetek forrásává válhatnak.

A nagybetűs és kisbetűs trauma közötti különbség tehát nem elsősorban a „súlyosság” vagy az egyénre gyakorolt hatás mértékének kérdése. Inkább arról van szó, hogy a nagybetűs Trauma általában hirtelen, intenzív és könnyebben felismerhető, míg a kisbetűs trauma sokszor csendesebb, krónikusabb és nehezebben azonosítható. A nagybetűs Traumákat átélt személyek nehézségeit emiatt a környezetük, az ellátórendszer és a társadalom is jobban megérti és elfogadja, míg a kisbetüs traumákra adott traumareakciók gyakran kerülnek lekicsinylésre, és lesznek karaktergyengeségként, vagy túlérzékenységként interpretálva. A kisbetűs traumák által okozott szenvedést és terhet ezáltal a környezet gyakran leértékelheti, elszenvedőjét megbélyegezheti. Èppen ezért fontos látnunk, hogy mindkettő mély nyomot hagyhat az idegrendszer működésében, az önképen, az érzelemszabályozásban és az emberi kapcsolatokban.

A modern traumaelméletek egyik legfontosabb felismerése, hogy az emberek reakcióit nem pusztán „tünetekként” érdemes szemlélni, és a traumatikus eseményekre - legyenek azok kisbetűs vagy nagybetűs traumák - nem egyformán fogunk reagálni. Továbbá azok hatása nagyban fog függni a kontextustól, amiben az esemény megtörténik, valamint az egyéni tapasztalatoktól és erőforrásoktól. A szorongás, a dühkitörések, az érzelmi elzárkózás, a disszociáció, a függőségek vagy akár bizonyos pszichotikus tünetek sok esetben érthető alkalmazkodási reakciók lehetnek korábbi megterhelésekre. Ezért válik egyre fontosabbá a trauma-informált szemlélet, amely ezeket a sokszor nehezen észrevehetö traumatikus élményeket és az általuk okozott folyamatos készültségi állapotot, valamint ezek testi és lelki folyamatokra gyakorolt hatását is szem előtt tartja a személy interakcióiban és az ellátás során egyaránt.

Források:

American Psychiatric Association. (2022). Diagnostic and statistical manual of mental disorders (5th ed.)

In an Unspoken Voice: How the Body Releases Trauma and Restores Goodness. (2010). By Peter A. Levine, Ph.D 

The Body Keeps the Score: Brain, Mind, and Body in the Healing of Trauma. (2014). By Bessel van der Kolk M.D.

The Myth of Normal: Trauma, Illness, and Healing in a Toxic Culture. (2021). Gabor Maté M.D., Daniel Maté

World Health Organization. (2016). International statistical classification of diseases and related health problems (10th ed.). https://icd.who.int/browse10/2016/en

World Health Organization. (2019). International statistical classification of diseases and related health problems (11th ed.). https://icd.who.int/